Ó anyám, borogass!
Most már lassan 3 hete, (október 31-e óta, hogy egészen pontos legyek) hogy kiolvastam, de csak most jutottam el odáig, hogy írni is tudjak róla.
Valahányszor, amikor leültem a gép elé, azzal az elhatározással, hogy végre virtuális papírra vetem élményemet, minduntalan cserben hagyott fogalmazóképességem. Csak ültem, és bámultam a monitort, a gondolataim kígyóztak, de se az elejét, se a végét nem tudtam megfogni.
Hogy őszinte legyek, még most is csak tapogatózom, de megpróbálom.
Kezdésnek kijelenteném, hogy a könyv és a film két külön történet. De persze, megértem én, ezt a könyvet nem lehet így visszaadni, mert túl keserű lenne. A filmet láttam először, utána olvastam a könyvet. Bár a filmet is szeretem, utólag rá kellett, hogy jöjjek, a könyv nyomába sem érhet. A készítők csak nem bírták ki, hogy egy tipikus, nyálas csöpögős love story-t ne kerekítsenek a végére, ahol mindenki megtalálta önmagát, és boldogan élnek míg meg nem halnak. Aki ilyen könyvet keres, üzenem, ez nem az (hiába a film ezt üzeni...) és inkább válasszon egyet a könyvtár 'romantika' részéről.
Mindazonáltal úgy gondolom, hogy bár az egész könyv baromira nyomasztó, mégis érdemes elolvasni. Igen, szorongani fogunk, és igen ott lesz az a kis rohadék gombóc végig a torkunkban, de ezek mellett állandó gondolkodásra késztet. Úgy gondolom, hogy ez a könyv elvenni nem vehet, csak adhat.
Képzeletben felraktam a saját 1001-es 'must read before you die' listámra (nem is értem miért nem szerepel rajta).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése