Jean M. Auel. A lovak völgye

A szőke, kék szemű Ayla - fogadott anyja, Iza tanácsát követve - elhagyja az őt befogadó Barlangi Medve törzset. Broudtól született kisfiát hátrahagyva nekivág az ismeretlennek, hogy megtalálja azt a másik népet, amelyből származik. Északnak indul, egyedül, nehéz szívvel, és útja során minden erejére, tapasztalatára, tudására és találékonyságára szüksége van, hogy túlélje a zord körülményeket és a tömérdek rá leselkedő veszélyt. Egy titokzatos völgybe jut, ahol sztyeppei vadlovak kóborolnak, itt talál viszonylagos védelmet a kegyetlen hidegtől. Kíváncsisága és a megismerés vágya hajtja, hogy megszelídítsen egy vadlovat, mely ebben a rideg világban egyedüli társa. Ám a sors erre a vidékre vezeti a két vadászt, Jondalart és öccsét, ők szintén Ayla népének gyermekei. Egy végzetes balesetet követően Aylára hárul a feladat, hogy javasasszonyi ismereteit felhasználva meggyógyítsa Jondalart, s eközben felszínre bukkannak a rég eltemetett emlékek a gyerekkorából a beszéd, a nevetés és sírás képessége, és hatalmába keríti egy ismeretlen érzés, a szerelem. Jean M. Auel A Föld gyermekei című regényciklusának második kötetében újabb szeletet ismerhetünk meg őseink küzdelmes életéből. 

A Föld Gyermekei trilógia 2. kötete, a Barlangi Medve Népe 2. része.

Hihetetlen részletes itt is a tájleírás, a különböző népek kinézetének jellemzése (pl. "laposfejűek" stb.):

 "A vezér szemét előeugró homlokeresz árnyékolta, amelyet a bozontos szemöldök még jobban kiemelt. Vastag, hosszú orra inkább csőrre hasonlított, s a szeme ettől még mélyebben ülőnek tetszett. Arcát sűrű, göndörödő szakáll fedte. Egy pelyhedző szakállúű fiatalabb egyeden megfigyelte, hogy a laposfejűeknek nincs kifejlett álluk, csak előreugró állkapcsuk. Fejüket és kiváltképp a felsőtestüket szakállukhoz hasonló barna, bozontos szőrzet fedte."

Fafajták felsorolása: luc-,jegyenye- és vörösfenyő, égerfa, fűzfa, nyárfa, tölgyfa, bükkfa.

Legelején Ayla további bandukolását követhettük nyomon. Majd az ő eredeti népére tér át (gondolom) az írónő. 
Új szereplők, sok sok új megjegyezendő név. :)
Ezek az értelmesebb emberek az előző kötetben végig követett népet állatoknak hívják, mivel más a kinézetük, a viselkedésük, nem tudnak beszélni, csak mutogatnak.

Ayla már nem bánta, hogy különcködik. Egyedül becserkészett egy lovat, ami már kicsit túlzás volt, de hihetetlen ügyes volt. Ezután meg már olyan dolog történt, amit már sejtettem: az elkapott lónak volt egy kiscsikója, és magához szelidítette. Gondolom ezek után majd meg is fogja lovagolni. :)

A közepe felé már jobban zavart, hogy Aylának minden sikerül, amit szeretne. Meglovagolta Nyihahát, nagy és kis állatokat elkapott, becserkészett, a lóval haza huzatta, kis oroszlánt meggyógyított, megszelidített, Nyihahával összebarátkoztatott stb. stb.

Picit magamat is látom ebben a nőben. Hihetetlenül szereti az állatokat, foglalkozik velük, megmenti, megszelidíti őket. Ha lát egy sérült állatot, nem képes szótlanul, tétlenül otthagyni. :) Ez nagy pozitívum számomra. 

Alig vártam már, hogy a történetben futó 2 szál összeérjen. De nyilván az írónő direkt húzta, így izgalmasabb. :) Bár ahogy összetalálkoztak.. hát erre nem számítottam. Thonolan-t viszont sajnáltam, bár ő megmondta, hogy várható a végzete. :(

A befejezés tetszett, bár ez így befejezetlen volt, szóval várom a 3., egyben befejező részt. (végre)

Kedvenc szereplő: Jondalar (jelleme, természetes nagyon szimpatikus)
Unszimpatikus szereplő: Serenio (egy másik népben élő nő, akiknél megálltak egy időre Jondalarék, ez a nő utasította el Jondalar leánykérését.. de a testét természetesen nem)
Kedvenc rész:Nyihaha meglovaglása
Ami nem tetszett: romantikus, szexuális jelenetek (nem éreztem ide valónak)
Értékelés: